Der Frühling
Es kommt der neue Tag aus fernen Höhn herunter,
Der Morgen, der erwacht ist aus den Dämmerungen,
Er lacht die Menschheit an, geschmückt und munter,
Von Freuden ist die Menschheit sanft durchdrungen.
Ein neues Leben will der Zukunft sich enthüllen,
Mit Blüten scheint, dem Zeichen froher Tage,
Das große Tal, die Erde sich zu füllen,
Entfernt dagegen ist zur Frühlingszeit die Klage. 
A tavasz
A messzi magasból újabb nap érkezik le,
a virradatból már fel is ébredt a reggel,
mindenkire nevet, felékesítve,
lágy örömmel telik meg a sok ember.
A jövő keblében feltárul egy új élet,
ezer virág tündököl a nagy völgyben,
boldog napok jele, a Föld már éled,
s messze száll a panasz a szép tavaszidőben.
Der Sommer
Noch ist die Zeit des Jahrs zu sehn, und die Gefilde
Des Sommers stehn in ihrem Glanz, in ihrer Milde;
Des Feldes Grün ist prächtig ausgebreitet,
Allwo der Bach hinab mit Wellen gleitet.
So zieht der Tag hinaus durch Berg und Tale,
Mit seiner Unaufhaltsamkeit und seinem Strahle,
Und Wolken ziehn in Ruh, in hohen Räumen,
Es scheint das Jahr mit Herrlichkeit zu säumen. 
A nyár
Nem telt le még az év-idő, s szerte a nyárnak
tágas mezői fényesen, szelíden állnak;
a rét zöldjével pompázik a tájban,
végig a hullámzó patak útjában.
A mai nap hegyen-völgyön át szárnyal
feltarthatatlanul tova, ezer sugárral,
s nyugodt felhők úsznak a magas térben,
az év, úgy tűnik, marad fenségében.
Der Herbst
Die Sagen, die der Erde sich entfernen,
Vom Geiste, der gewesen ist und wiederkehret,
Sie kehren zu der Menschheit sich, und vieles lernen
Wir aus der Zeit, die eilends sich verzehret.
Die Bilder der Vergangenheit sind nicht verlassen
Von der Natur, als wie die Tag’ verblassen
Im hohen Sommer, kehrt der Herbst zur Erde nieder,
Der Geist der Schauer findet sich am Himmel wieder.
In kurzer Zeit hat vieles sich geendet,
Der Landmann, der am Pfluge sich gezeiget,
Er siehet, wie das Jahr sich frohem Ende neiget,
In solchen Bildern ist des Menschen Tag vollendet.
Der Erde Rund mit Felsen ausgezieret
Ist wie die Wolke nicht, die abends sich verlieret,
Es zeiget sich mit einem goldnen Tage,
Und die Vollkommenheit ist ohne Klage. 
Az ősz
A legendák eltávoznak a Földről,
a szellemről szólnak, mely volt, s vissza fog térni.
Az emberekhez jutnak el, s a gyors időből
sokat tanulunk, míg magát emészti.
A természet minden képét őrzi a múltnak,
s amint a napok egyre halványulnak
a nyárban, úgy köszönt a Földre újra az ősz,
a zápor-szellem ismét fenn az égben időz.
Sok minden célt ért kis idő alatt ma,
ekéjével a földműves feltűnik,
s látja, az év hamar boldogan bevégződik,
ilyen képekkel lesz teljes az ember napja.
Sziklákkal ékesített a földkerek,
nem olyan, mint este a szétfoszló fellegek,
aranyló nappal ragyog fel az égen,
s nincs több panasz a tökéletességben.
Der Winter
Wenn ungesehn und nun vorüber sind die Bilder
Der Jahreszeit, so kommt des Winters Dauer,
Das Feld ist leer, die Ansicht scheinet milder,
Und Stürme wehn umher und Regenschauer.
Als wie ein Ruhetag, so ist des Jahres Ende,
Wie einer Frage Ton, daß dieser sich vollende,
Alsdann erscheint des Frühlings neues Werden,
So glänzet die Natur mit ihrer Pracht auf Erden.
A tél
Mikor láthatatlanok, s eltűnnek a ködbe
az évszak képei, a tél köszönt be.
a föld üres, a látvány egyre lágyabb,
vihar kering, esők mossák a tájat.
Mint egy nyugodt nap, úgy ér véget az esztendő,
akár egy kérdő hang, a válaszért esengő,
majd jő a tavasz, minden újraéled,
s pompájával ragyog a Földön a természet.
An Zimmern
Die Linien des Lebens sind verschieden,
Wie Wege sind, und wie der Berge Grenzen.
Was hier wir sind, kann dort ein Gott ergänzen
Mit Harmonien und ewigem Lohn und Frieden.
Zimmerékhez
Az élet-vonalak úgy futnak széjjel,
Mint az utak, s mint a hegyek redői.
Mi itt vagyunk, ott egy isten betölti
Összhanggal, örök díjunkkal és békével.
(Eszes Boldizsár fordításai)
Wenn in die Ferne geht der Menschen wohnend Leben,
Wo in die Ferne sich erglänzt die Zeit der Reben,
Ist auch dabei des Sommers leer Gefilde,
Der Wald erscheint mit seinem dunklen Bilde.
Daß die Natur ergänzt das Bild der Zeiten,
Daß die verweilt, sie schnell vorübergleiten,
Ist aus Vollkommenheit, des Himmels Höhe glänzet
Den Menschen dann, wie Bäume Blüt umkränzet.
Kilátás
Ha távolba tart, itt lakozva még az élet,
Hol távolba csillan gyümölcsök őszi fénye,
Az egykor tarka rét virágja nélkül,
Az erdő komor kép gyanánt sötétül.
Hogy természet s idők egészbe összeállnak,
Hogy ez helyén marad, azok meg messze szállnak,
Ez a tökéletesség, teljes égi fénnyel
Él minden ember, mint a fák virágfüzérben.
(Szijj Ferenc fordítása)
Copyright Hölderlin-versek – All rights reserved
Hölderlin-versek 